Ugrás a tartalomra

XIV. Leó: a Szentszék rendelkezésre áll a béketárgyalások elindításában

Létrehozva
A katolikus egyházfő szerint ők soha nem fáradnak bele annak ismétlésébe, hogy hallgassanak el a fegyverek.
Kép
leo_papa_250509_mti.jpg
XIV. Leó pápa

A Szentszék rendelkezésre áll annak érdekében, hogy az ellenségek találkozzanak és a népek visszakaphassák a béke reményét – hangoztatta XIV. Leó pápa, aki ismételt békefelhívást intézett a keleti egyházakkal való audiencián, amelyen magyar delegáció is részt vett Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek metropolita vezetésével.

Az MTI beszámolója szerint az egyházfő kijelentette, hogy a béke terjesztéséért minden erőfeszítést meg fog tenni.

"A Szentszék rendelkezésre áll annak érdekében, hogy az ellenségek találkozzanak, és egymás szemébe nézzenek, azért, hogy népeknek visszaadassék a remény és a megérdemelt méltóság, a béke méltósága. A népek békét akarnak, és én szívemmel a kezemben, azt mondom a népek felelőseinek: találkozzunk, beszéljünk egymással, tárgyaljunk!" - hangsúlyozta a pápa.

Hozzátette: "a háború soha nem elkerülhető, a fegyverek elhallgathatnak és el kell hallgatniuk, mivel nem jelentenek megoldást a problémákra, ellenkezőleg megsokszorozzák őket; a másik fél nem elsősorban ellenség, hanem emberi lény, nem gyűlölni való rossz, hanem ember, akivel beszélni lehet. Kerüljük az erőszakos elbeszélések tipikus manicheista gondolkodásmódját, amely jókra és rosszakra osztja a világot".

XIV. Leó első alkalommal találkozott a jubileumi szentév programjaira érkező delegációkkal és zarándokokkal. A vatikáni audienciateremben a keleti egyházak vezetőit és híveit fogadta. A magyar görögkatolikusok több száz fős küldöttségét Kocsis Fülöp vezette.

A pápa megjegyezte, hogy az "egyház soha nem fárad bele annak ismétlésébe, hogy hallgassanak el a fegyverek". Köszönetet mondott azoknak a keresztényeknek, akik csendben és imával dolgoznak a békéért, és kitartanak földjeiken, különösképpen a Közel-Keleten, és így "erősebbek a távozás csábításánál".

"Ki az, aki nálatok jobban tudja énekelni a remény szavait az erőszak örvényében? Ki ismeri jobban a háború borzalmait nálatok, akiket Ferenc pápa mártír egyházaknak nevezett? Így igaz: a Szentföldtől Ukrajnáig, Libanontól Szíriáig, a Közel-Kelettől a Tigrisig és a Kaukázusig, mennyi erőszak!" - fogalmazott az egyházfő.


Úgy vélte, a keresztényeknek biztosítani kell, és nem csak szavakkal, hogy földjeiken maradhassanak, biztonságos létet és jogokat garantálva számukra.

A Vatikán közlése szerint szerdán fogadta a világelső teniszező Jannik Sinnert és családját, valamint az olasz teniszszövetség elnökét (FITP) Angelo Biraghit, mivel a pápáról köztudott, hogy teniszezik és a játék nagy rajongója is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.