Ugrás a tartalomra

Vélemény

Az okostelefon az elmúlt két évtized legjelentősebb innovációja
BelföldGazdaságVélemény
Világszerte a válaszadók hatvan százaléka – Magyarországon hatvanegy százalékuk – jelölte meg az okostelefont az elmúlt húsz év legmeghatározóbb innovációjaként egy felmérésben.
Kiszelly Zoltán szerint az Európai Unió háborúba menetel
MiskolcVilágVélemény
A Századvég Közéleti Tudásközpont politikai elemzési igazgatója, a CÖF Klub Miskolc tiszteletbeli tagja volt a Kihelyezett Civil Akadémia vendége csütörtök este a TTH-ban.
Lakossági fórumot tartottak a Zoltán utcai Általános Iskolában
MiskolcVélemény
Hollósy András alpolgármester péntek délután folytatta „Hollósy Infó” elnevezésű programsorozatát, amelyen Molnár Péter önkormányzati képviselővel együtt beszélgettek a körzetben élő miskolciakkal.
Feketébe öltöztetett fenyőfával emlékeztek Lehoczki Lászlóra
MiskolcVélemény
A Miskolci Belvárosi Kör a napokban elhunyt Lehoczki-Spider Lászlóról emlékezett meg, híres keresőkutyájának Mancsnak a szobránál.
Az alkotmányjogász szerint győz a Fidesz-KDNP a jövő évi választáson
MiskolcVélemény
Kihelyezett Civil Akadémiát szervezett a Civil Összefogás Fórum Miskolci Klubja csütörtök estére, ahol a meghívott előadó, ifj. Lomnici Zoltán elmondta, bízik a kormánypártok jövő évi sikerében.
Requiem egy élelmiszerüzletért
MiskolcVélemény
Tajthy Ákos jegyzete.
Avas kilátó - Bodótető blues
Vélemény
Bájer Máté jegyzete.
Nézőpont: Hideg víz
MiskolcVélemény
A MIHŐ karbantartása és a melegvíz-szünet kapcsán ragadott tollat Tajthy Ákos kollégánk, aki jegyzetében nosztalgiázik és azt is leírja: ő hogyan éli túl meg át ezt a néhány napos szolgáltatási szünetet.
Kamaszok, incel, bullying – pszichológus a megdöbbentő sorozatról
MiskolcOktatásVéleményÉletmódSzabadidő
Balogh Beáta klinikai szakpszichológus volt a Kilátó vendége.
Nézőpont: Boldog születésnapot Miskolc Televízió!
Vélemény
Kollégánk, Tajthy Ákos jegyzetben köszönti a negyvenéves Miskolc TV-t.
Egy mondat a zsenialitásról: színházi ünnepély a TTH-ban
KultúraVéleményMiskolc
Bájer Máté egymondatos jegyzete két monodrámáról.
Nézőpont: A vicc vajon mi?
Vélemény
Április elsején, vagyis bolondok napján kollégánk, Tajthy Ákos jegyzetében azon morfondírozott, szabad-e ma még viccelőni, pláne egy újságírónak. 
Jegyzet: Emlékezni kell, de ideje továbblépni
Vélemény
Kollégánk, Tajthy Ákos jegyzetét olvashatják annak kapcsán, hogy öt évvel ezelőtt tört ki a koronavírus-világjárvány.
Be kelletett volna menni - Bájer Máté jegyzete
VéleményMiskolc
Kollégánk gondolatait olvashatják az év végi étterembezárások apropóján.
Jegyzet: Év végi rituálék
VéleményMiskolc
Tajthy Ákos jegyzete.
Itt a HG9 Max
Vélemény
Szántó István jegyzete.
Könyves Manyi néni
Vélemény
Szántó István jegyzete.
Okos kütyükkel füleltünk
VéleményMiskolc
Szántó István jegyzete.
Filmünnep – gondolatok a CineFest kapcsán
VéleményMiskolc
Kujan István jegyzete.
Jegyzet: Fekete macska a pulton
Vélemény