Ugrás a tartalomra

Két keréken, rendőri kísérettel készülhettek fel a motorosok a szezonra

Létrehozva
Vezetéstechnikai tréninget tartott pénteken a rendőrség a környékbeli motorosoknak.

A kétkerekű járművek szerelmesei egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon. A rendőrség szerint fontos, hogy azok a vezetők, akik tavaly ősszel ültek utoljára motorkerékpáron, biztonságos környezetben rázódhassanak vissza a rutinba.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság ezért motoros vezetéstechnikai tréninget tartott pénteken a Rendvédelmi Technikumban.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

– A legfontosabb a gumiabroncsok állapotának, valamint a fék- kormány és világítóberendezések működőképességének felmérése – mondta a Miskolc Tv stábjának Brezovcsik Ádám rendőr őrnagy, aki szerint azonban a legjelentősebb tényező az ember.

– A tavasz beköszöntével több a motoros baleset. Óvatosabbnak és körültekintőbbnek kell lenniük a motorvezetőknek ebben az időszakban, mint általában, hiszen a közlekedés többi résztvevője szintén elszokott attól, hogy a motorosok is az utakon vannak.

Kép
Rendőrségi motoros oktatás
Fotók: Osztie Tibor

Az őrnagy szerint gyakori probléma, hogy – amíg nincs meg újból a megfelelő rutin – a motorosok sebességét alul-, míg a köztük lévő távolságot túlbecsülik az autósok. Ebből pedig számos baleset származik. 
A vezetéstechnikai tréning egy lassúpályás gyakorlat, ami leginkább a motorkezelésről szólt.

Kép
Fotók: Osztie Tibor

– A gyakorlati részben arra készülünk fel a motorosokkal, hogy különböző helyzetekben milyen manővereket lehet alkalmazni. Emellett tartottunk egy baleset megelőzési oktatást is. Az Országos Mentőszolgálat jelenlevő kollégája pedig elsősegély oktatásban részesíti a megjelenteket – beszélt a rendezvényről Brezovcsik Ádám.

A program trénere egyébként a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség motoros szakág, szakmai tanácsadója Sági Tibor volt.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.