Ugrás a tartalomra

Párbaj ugrókötéllel: Háttérsztorikkal zárta a tavaszt a TTH

Létrehozva
Miskolc tegnapilapjának vezércikkei kerültek terítékre a félévad utolsó előadásán.
Kép
tth
Fotók: Horváth Csongor

A nemzeti teátrum a miskolci színházba járók legnagyobb „toborzóirodája”. De facto. A TTH Színpad azonban kiválóan teljesített az elmúlt másfél évben. A civil projekt lényege annyi volt, hogy a helyi publikumnak ne kelljen Budapestig utaznia Pogány Judit, Mácsai Pál vagy éppen Nagy-Kálózy Eszter előadásaiért. Egyszóval „házhoz rendelik” a deszkák nagyvadjait. Emellett pedig a Miskolci Nemzeti Színház színművészei is teret kapnak egy-egy estére.

Kép
tth_hattersztorik_250526_hcs-30.jpg

Harsányi Attila, Hajdu László és Kiss László triumvirek munkáját egyre nagyobb stáb olajozza: szervezők, hangosítók, borászok, színészek, kommunikációs menedzsment. A Tudomány és Technika Háza tulajdonosa, Hajdu László azt mondta a legelső sajtótájékoztatón, hogy két évig biztosan működtetik a TTH Színpadot, aztán számolnak, és levonják a következtetéseket. A summázásig már csak hat hónap van: május 26-án ugyanis véget ért a harmadik félévad is.

Kép
tth

Ez a periódus arról árulkodott, hogy kialakult egy állandó, előadásról előadásra fluktuáló közönség. Átlagosan elmondható, hogy lightos teltházzal futnak – néhány hely kivételével minden széknek van gazdája. Több esetben viszont már néhány nappal a jegyárusítás kezdete után kikerül a „sold out” felirat az eseményekhez.

Kép
tth

Ha a tavaszi időszakot vesszük, hét előadást számolhatunk, estenként 280 fővel. Ez a közel kétezres nézőszám igazolja: a TTH telibe lőtt egy akupunktúrás pontot a miskolci kultúra idegrendszerében.

Hétfő este a Háttérsztorikra ülhettek be a nézők. A programot immár harmadszor tűzték műsorra. Most Miskolc tegnapilapjának, a bomie.hu-nak az írásait vették alapul a készítők. Dudujka Pál és Peczérvölgyi Samu, alias Kis József és Somorjai Lehel jelenlegi és korábbi levéltárigazgatók kutatásaikat úgy osztják meg az oldalon, mintha korabeli cikkek lennének. A történeteket pedig az aktuális vendégek, Mészöly Anna, Gáspár Tibor és Börcsök Olivér jelenítették meg, hol velős csonttal, hol nadrágszíjat, hol pedig ugráló kötelet használva a szabad kellékválasztás eszméjét követve.

Kép
tth

Megelevenedett Herman Ottó híres párbaja, a sajószentpéteri sziámi ikrek sztorija, az eladott 50 pálca esete, és Miskolc legismertebb jósnőjének jövendölése is. Fandl Ferenc porondmester a humor ostorával csattintgatva szelídítette a sztorikat, a közönség pedig most is kacagva vette a kanyarokat. Ősszel folytatódik az évad, utána pedig eldől, hogyan tovább.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.