Ugrás a tartalomra

DVTK: amerikai rookie is kerettag

Létrehozva
A DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata center szerződtetését jelentette be. Augusztusban érkezik a DVTK HunTherm új játékosa.

A DVTK HunTherm NB I-es női kosárlabdacsapata bejelentette, hogy a 2025/26-os évadra szerződtette a Bella Smudát. A 23 éves, 196 centi magas amerikai centernek ez lesz az első idénye a felnőttek között. A rookie, vagyis az újonc kosaras az Egyesült Államokban, a Virginia államban található Lynchburg város Liberty Egyetemén, pszichológus szakon végzett. A tanulás mellett az egyetemi csapatban, a Liberty Flames együttesében kosárlabdázott, és az NCAA I. osztályú sorozatban szerepelt.

Kép
Bella Smuda
Bella Smuda (fehérben) augusztusban csatlakozik a DVTK HunTherm csapatához.
A DVTK HunTherm edzőjének két oka

Völgyi Péter, a DVTK HunTherm csapatának vezetőedzőjének elmondása szerint két fontos ok játszott szerepet Bella Smuda szerződtetésekor, az egyik, hogy egy nagyon tehetséges kosarasnak tartják, akiben jelentős fejlődési potenciál van, a másik, hogy a diósgyőri csapat augusztusban kezdődő felkészülésének elejétől részt tud venni a közös munkában, és egészen az évad végéig, 2026. április 30-ig a piros-fehérek rendelkezésére áll, vagyis biztosan nem megy el a rájátszás közepén az észak-amerikai női profi kosárlabda ligába, a WNBA-be.
Bella Smuda mostani bejelentése előtt négy nappal a diósgyőriek közleményt adtak ki arról – amiről korábban honlapunk írt elsőként – hogy szerződtették a spanyol válogatott csatárt, a 189 centi magas Paula Ginzót.
Mindez azt jelenti, hogy a 12 fős keret kétharmada már hivatalosan is ismert, a még hiányzó négy kosaras, honlapunk információi szerint, az előző évi keret három tagja, Lelik Réka, Aho Tyra és Poczkodi Zsófia lehet, valamint negyedik légiósként a jelenleg a WNBA-ben, a Phoenix Mercury együttesében szereplő – a 2024/25-ös évadot a Tarr KSC Szekszárdban töltött – Kathryn Westbeld érkezését jelentheti be a klub.

A DVTK HunTherm keretéről

Bejelentetten érkezik: Bach Boglárka (Serco UNI Győr), Paula Ginzo (spanyol, Jairis), Bella Smuda (amerikai, Liberty University).
Bejelentetten marad: Kányási Veronika, Aho Nina, Toman Petra, Monika Grigalauskyte (litván), Miklós Melinda.
Bejelentetten távozott: Ana Tadic (szerb, francia, Nika Syktyvkar), Kaila Charles (amerikai, Dallas Wings), Aleksa Gulbe (lett, LDLC ASVEL Féminin Lyon), Milica Jovanovic (montenegrói, Maccabi Bnot Ashdod), Tenyér Zsófia (BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós).
Honlapunk információi szerint marad: Lelik Réka, Aho Tyra, Poczkodi Zsófia.
Honlapunk információi szerint kölcsönben más csapatnál folytatja: Fárbás Eliza, Tózer Nemes Boglárka.
Honlapunk információi szerint érkezik: Kathryn Westbeld (amerikai, Phoenix Mercury).

Címkék

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.