Ugrás a tartalomra

Találós kérdés: hol lesz a vármegye legnagyobb nyári sporttábora?

Létrehozva
Bárki tippelhet! Kazincbarcikán? Mezőkövesden? Miskolcon? Ózdon? Sárospatakon?

Egyik helyen sem. Ugyanis július 25-27. között Egerben rendezik a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága miskolci székhelyű játékvezetői bizottságának nyári edzőtáborát. 

Kép
Friedl Csaba
Friedl Csaba. Fotó: Magánarchívum
Őrült tömeg

A három napos esemény keretében a dirigensek és az asszisztensek előadásokat tartanak és hallgatnak, a mérkőzések kényes jeleneteit elemzik, valamint fizikai és elméleti vizsgát tesznek. Ennek hiányában senki nem vehet részt a mérkőzéseken, aki pedig megbukik, csak a pótteszt teljesítése után kap működési engedélyt. 
Természetesen bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy a fekete és a színes ruhások miért hagyják el régiónk határait, azok számára lényeges információ: nagyon nehéz ekkora tömeg számára elfogadható áron szerezni szállást, teljes ellátást, sporttelepet és az oktatásra alkalmas előadót. 
– Százhatvanhárman leszünk – közölte Friedl Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Nagypályás Labdarúgó Játékvezetők Sportegyesületének elnöke, majd hozzátette: – Ehhez a létszámhoz természetesen hozzá kell számolni az esemény iránt érdeklődő országos keretekbe soroltakat, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a szomszédos régiók delegáltjait, a vármegyei vendégeket, a baráti körünk tagjait és a hírközlő szervek képviselőit is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.