Ugrás a tartalomra

Másodedző lett a szapporói hős

Létrehozva
Fejest ugrik a felnőttek közötti munkába a jéghoki ikonja.

Már több mint tizenöt esztendeje annak, hogy 2008. április 19-én a Japánban rendezett divízió I-es világbajnokságon harcolta ki a világelitben való szereplés jogát a magyar férfi jégkorong válogatott. Ezt a diadalt hívják a sportág képviselői a szapporói csodának. A fiúk ekkor lépték át először az A-csoport küszöbét. 

Kép
Vas János
Vas János. Fotó: Magánarchívum
Eljött az ideje 

Nemzeti csapatunknak tagja volt az a Vas János, aki 2017 és 2021, majd 2022 és 2023 között csatárként szolgált a DVTK Jegesmedvéknél. Visszavonulását két évvel ezelőtt jelentette be, de nem szakadt el a piros-fehérektől: a DVTK Jegesmedvék Jégkorong Sportakadémia U21-es együttesének vezetőedzője lett. Ősztől szintet ugrik és életében először felnőtteket treníroz majd: Láda Balázs segítőjeként lesz a Macik 2025/26-os szezonra összeállított stábjának tagja. 
– Köszönettel tartozom Egri István klubelnöknek és kollégáinak, akik lehetővé tették számomra ezt az ugrást – mondta a diósgyőrieknél 21-es mezben játszott közönség kedvenc, majd hozzátette: – Nagyon örülök annak, hogy asszisztens edzőként segíthetem az itteni munkát. Huszonnégy esztendeig profiskodtam, most pedig, negyven egy évesen eljött az ideje annak, hogy tevékenységemmel hozzájáruljak a Jegesmacik remélhetőleg minél jobb szerepléséhez.
Jankó, vagyis Vas János portréjához tartozik, hogy családjával hosszú ideje Miskolcon él, szavait idézve: már minden a vármegye székhelyéhez köti.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.