Ugrás a tartalomra

Ötvenhárom éves után huszonhat esztendős jöhet

Létrehozva
Három évet töltött a diósgyőrieknél a távozott tréner.

Molnár András elköszönt a DVTK NB I/B-s felnőtt férfi kézilabdacsapatától. 
– Tiszavasváriban folytatom a pályafutásomat – közölte, majd hozzátette: – A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeieknél ugyanaz a helyzet, mint évekkel ezelőtt a piros-fehéreknél: feljutottak az NB II-be és azt várják el tőlem, hogy segítsem őket a második vonalba. Szépek voltak a miskolci éveim, valamiféle búcsút is tervezek, szeretnék szépen elköszönni a piros-fehérektől. 

Kép
Szász Zsuzsanna, Apatóczky Máté, Molnár András
Szász Zsuzsanna, a DVTK kézilabdacsapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Apatóczky Máté és Molnár András egy tavalyi felvételen, amelyen az év utánpótlás edzőjeként köszöntötték Apatóczky Mátét, aki a serdülő korosztállyal a 3. helyen zárt II. osztályú bajnokságban
Örökös lehet

Olyan információt kaptunk, mely szerint az ötvenhárom éves Molnár András utóda a huszonhat esztendős Apatóczky Máté lesz. A szakember játékosként jeleskedett az NB I/B-s gárdában, trénerként pedig a klub utánpótlásában dolgozik. 
– A hír akár igaz is lehet, de kérek egy hét türelmet és utána térjünk vissza erre – felelte érdeklődésünkre sokat sejtetően a telefonvonal végén Apatóczky Máté.

Címkék

Ez is érdekelhet

Három meccs, harmadik helyezés
SportMiskolcVilág
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.
Példát mutatnak a gyerekeknek
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
A kilencedik fesztivál következik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
Gál Nikolett sikere
SportMiskolcVilág
Nem talált legyőzőre Szlovéniában a DVTK sportolója.