Ugrás a tartalomra

Triplázna a bánkúti gyerek

Létrehozva
Két téli olimpián már járt és a harmadikat sem engedi el.

Kékesi Mártont mindenki bánkúti gyereknek hívja. A huszonkilenc esztendős kiválóság a hazai sportélet unikumnak számító alakja. 

– Azzal kezdem, hogy a DVTK tagja vagyok és már örökre az is maradok – nyilatkozta Franciaországból az alpesi síző, aki a 2018-as dél-koreai és a 2022-es kínai ötkarikás játékok szereplője volt. – A velem kapcsolatos, úgynevezett alap dolgok változatlanok: a Testnevelési Egyetem kutatójaként dolgozom, továbbá doktorandusz hallgató vagyok és végzem az alpesi síedzői képzést. Azt is megemlítem még, hogy tagja vagyok a Magyar Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának is. Most éppen az Alpokban kalandozom, július 5-ig a síszövetség utánpótlás válogatott tagjainak csapatkapitányaként ügyködöm és természetesen magam is szelídítem a gleccsereket. 

Arra a kérdésre, hogy ismét megcélozza-e a 2026 február 6. és 22. közötti, Milánóban és Cortina d'Ampezzóban sorra kerülő téli olimpiát, így válaszolt: 

– Annyi esélyem van, mint bármelyik hazai riválisomnak, bár az erőviszonyok alapján nem én vagyok a favorit. Alpesi síelésben egy kvótánk van, ennek sorsa januárban dől majd el. 

Kép
Kékesi Márton
Kékesi Márton. Fotó: Magánarchívum
Hol tekereg Kékesi Márton?

Les Deux Alpes-ben, a gyakran Les 2 Alpes névre hallgató, nagy kiterjedésű és népszerű síközpontban, amely Franciaország Isére megyéjének keleti részén, 1650 méteres tengerszint feletti magasságban, Grenoble-től 71 kilométerre található.

Címkék

Ez is érdekelhet

Három meccs, harmadik helyezés
SportMiskolcVilág
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.
Példát mutatnak a gyerekeknek
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
A kilencedik fesztivál következik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
Gál Nikolett sikere
SportMiskolcVilág
Nem talált legyőzőre Szlovéniában a DVTK sportolója.