Ugrás a tartalomra

Átmenetileg enyhül a kánikula a hétvégére

Létrehozva
Átmenetileg enyhül a kánikula a hétvégére, a hőmérséklet csúcsértéke 30 Celsius-fok körül alakul. Pénteken még elsősorban a keleti országrészben valószínű zápor, zivatar, de a hétvége további részében napos, száraz időre van kilátás - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken általában sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, utóbbiak főleg a keleti, északkeleti országrészben törhetnek magasabbra.

A fronttal együtt a csapadéktevékenység zöme kelet felé helyeződik, arrafelé várhatók nagyobb számban záporok, zivatarok, de a Dunántúlon is lehet néhol csapadék.

Az északnyugati szelet a front mentén, illetve zivataroknál viharos, a front mögött inkább már csak erős lökések kísérik. A maximum-hőmérséklet 29 és 35 fok között várható.

Szombaton napos, gomolyfelhős időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik.

Hajnalban általában 17 és 22 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé szeles északi völgyekben ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet. A csúcshőmérséklet délután 26 és 31 fok között várható.

Vasárnap gomolyfelhős, napos, száraz idő várható. Az északi, északnyugati irányú szelet többfelé kísérhetik élénk lökések. A hőmérséklet hajnalban általában 13 és 19 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal hűvösebb is lehet. A csúcshőmérséklet délután 29 és 33 fok között valószínű.

Ez is érdekelhet

Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.
Rendkívüli forrásokat kapnak a kórházak
BelföldEgészség
A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására.