Ugrás a tartalomra

DVTK: távozik Tiéhi

Létrehozva
Cseh csapatban folytatja a DVTK középpályása. Fél év után távozik a DVTK labdarúgója.

Christ Tiéhit kölcsönadja a DVTK NB I-es labdarúgócsapata. Az elefántcsontparti, francia kettős állampolgárságú, 27 éves középpályás a Baník Ostrava együtteséhez kerül. A cseh élvonalban szereplő gárda – a DVTK tájékoztatása szerint – a kölcsönvételért fizet, és opciója van arra, hogy a jövő nyáron végleg megszerezze a légiós játékjogát.

Kép
Christ Tiéhi, Horváth Csenger
Christ Tiéhit az idén januárban a DVTK korábbi sportigazgatója, Horváth Csenger szerződtette. Fotó: DVTK
Tiéhi és a DVTK

Christ Tiéhit a télen szerződtette a DVTK, az angol harmadosztályban szereplő Rotherham együttesétől, és átigazolási díjat fizetett érte, több százezer angol fontot. A középpályás tavasszal 12 bajnokin lépett pályára, nyolcszor volt kezdő, négyszer pedig csere. 
Christ Tiéhinek nem lesz idegen a környezet, Csehország, ugyanis 2020 és 2023 között három cseh együttesben is szerepelt, az Opavában, a Slovan Liberecben és a Slavia Prahában.

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.