Ugrás a tartalomra

Veretlen maradt a diósgyőri olimpikon

Létrehozva
Hetedikek lettek a látássérült sakkozók ötkarikás viadalán.

A szerbiai Vrnjacka Banja adott otthont a látássérült sakkozók olimpiájának, a kilenc fordulós viadalnak.

– A magyar válogatott tagjaként másodszor vettem részt a hatvannégy kockások speciális viadalán – mondta a negyvenkét éves Zámbó Zoltán, a DVTK szakosztályvezetője és NB I/B-s együttesének játékosa, aki német és történelem szakos középiskolai tanár. – Egyedüli miskolciként tologattam a figurákat: három győzelem és öt döntetlen mellett veretlen maradtam. A tornát a világbajnok lengyelek nyerték meg, a mi hetedik helyünk az elvártnak megfelelő.

Kép
Zámbó Zoltán
Zámbó Zoltán, FIDE-mester, a magyar válogatott miskolci éltáblása. Fotó: Magánarchívum
Mennyit látnak? 

A látássérültek között a gyengén és az alig látók, valamint a vakok együtt versenyeznek. Akiknek arra van szükségük, hogy közöljék lépéseiket, azok ezt németül diktafonra mondják, hogy egyértelmű legyen. Ennek következtében a terem helyenként zajos és a versenybíráknak sok dolguk van.

Címkék

Ez is érdekelhet

Három meccs, harmadik helyezés
SportMiskolcVilág
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.
Példát mutatnak a gyerekeknek
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
A kilencedik fesztivál következik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
Gál Nikolett sikere
SportMiskolcVilág
Nem talált legyőzőre Szlovéniában a DVTK sportolója.