Ugrás a tartalomra

Vérátömlesztést csináltak

Létrehozva
A jégkorongban természetes, hogy a kluboknál nyaranta tucatnyi változás történik.

Évek óta így van ez a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapatának háza táján, ahol most is sokan jöttek és mentek.
Marosi Tamás, a piros-fehérek marketing menedzsere érdeklődésünkre elmondta, hogy a hét második felében további két maradót jelentenek be, (meg nem erősített hírek szerint Szathmáry Simont és Farkas Mártont), valamint a jövő héten válik majd ismertté, hogy hány akadémista csatakozik még a nagyokhoz. Sokan már most Miskolcon tartózkodnak és itt végzik a száraz felkészülést, míg a közös edzőtáborozás július 30-án kezdődik. Ekkor teszteket végeznek a játékosok, az első közös jeges edzés pedig augusztus 4-én lesz. 
Az Erste Liga harminckét meccses alapszakasza szeptember 12-én rajtol, sorsolást azonban még nem készítették el. 

Névsorolvasás

Maradtak: Praták Dávid, Szirányi Bence, Szalay Boldizsár, Vokla Roland, Makai Miklós, Jason Pineo, Rétfalvi Kristóf, Colin Doyle, Miskolczi Márk, Csiki Hunor, Lövei Dávid. 
Távoztak: Vojtkó Mátyás, Trozsák Ádám, Sánta William, Tomas Vosvrda, Alexander Shkrabov, Vladislav Kuleshov, Roman Berdnikov, Roman Zitny, Jan Blasko. 
Újak: Tóth Károly Balázs (Dunaújvárosi Acélbikák), Lauri Karmeniemi (FTC), Tóth Gergő (FTC), Csollák Márkó (Feha19).

 

Kép
Tóth Gergő
Tóth Gergő hét év után tér vissza a diósgyőriekhez. Fotó: DVTK

Címkék

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.