Ugrás a tartalomra

DVTK: az árnyékcsapat fényessége

Létrehozva
A DVTK újabb felkészülési meccset játszott. Az osztrák másodosztály bajnokának vendége volt a DVTK.

A DVTK NB I-es labdarúgócsapata pénteken délután újabb felkészülési mérkőzést játszott ausztriai edzőtáborozása során. Ezúttal az osztrák élvonalba frissen feljutott SV Ried gárdájának vendégei voltak.
A Diósgyőr ezúttal árnyék kezdőcsapattal állt fel, túlzás lenne azt állítani, hogy a legjobbak készültek a meccs első sípszavára. A Ried elleni tizenegyben azonban helyet kapott a kedden szerződtetett korábbi magyar válogatott, a 29 éves Kecskés Ákos, a mai napon leigazolt horvát középpályás, a szintén 29 esztendős Ante Roguljic viszont nem öltött meccsszerelést. Rajta kívül a fiatal, a DVTK saját nevelésű kapusa, Lipóczi Benedek volt még így ezzel, valamint a dán Marco Lund. 
A DVTK-ban pályára lépett csereként Komlósi Bence is, aki betegsége miatt nem tudott a csapattal útra kelni, és csak néhány nap csúszással csatlakozott a kerethez.
A Diósgyőr vendéglátója a legerősebb összeállításában kezdett, de legjobbjaival sem tudott a DVTK fölé kerekedni.
A piros-fehérek még egy meccset játszanak Ausztriában, vasárnap 11.00-tól a cseh másodosztályú Artis Brno ellen lépnek pályára. 

Kép
Kecskés Ákos
Kecskés Ákos bemutatkozott a DVTK csapatában. Fotó: DVTK
DVTK: a pályán

SV Ried (osztrák) – DVTK 1-1 (1-1)
Peuerbach, 100 néző. V.: Hubinger (Platzer, Klaffenböck – osztrákok).
SV Ried: Leitner – Sollbauer, Havenaar, Steurer – van Wyk (Ekain, 58.), Mayer, Rasner, Grosse, Wernitznig (Kirnbauer, 46.) – Bajic, Mutandwa (Kiedl, 46.). Vezetőedző: Maximilian Senft.
DVTK: Megyeri – Szakos, Bacsa, Kecskés, Demeter M. (Bokros, 75.) – Bényei (Komlósi, 70.), Holdampf – Jurek (Osikov, 59.), Sajbán, Mucsányi (Macsó, 85.) – Fekete V. (Csatári, 59.). Vezetőedző: Vladimir Radenkovic. 
Gólszerző: Mutandwa (10.), ill. Jurek (18. – 11-esből).

Címkék

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.