Ugrás a tartalomra

Miskolc testvérvárosába készülnek

Létrehozva
Edzőtáborba és versenyekre is mennek a DVTK atlétái.

Mozgalmas napok és hetek várnak a DVTK női atlétáira.
– Július 21-től 25-ig Nyíregyházára, edzőtáborba megyünk – közölte Majkut Gergely, a piros-fehérek edzője. – A 100 gátas Gál Nikolett, a 400 gátas Lalik Petra és a hármasugrásban érdekelt Rőczei Gréta dolgozik majd Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelyén. A sportolók már az augusztus 2-3-án Budapesten rendezendő magyar bajnokságra hangolnak. A legrangosabb hazai viadalra, a világbajnokságra épült stadion melletti pályán kerül sor. 

Kép
Lalik Petra, Majkut Gergely
Lalik Petrára és Majkut Gergelyre nagy feladatok várnak a nyáron. Fotó: Magánarchívum
Tamperében lesz 

Az országos bajnokságot követően két diósgyőri versenyző Skandináviába repül. Lalik Petra mellett Hajdu Áron áll rajthoz az augusztus 7-én kezdődő U20-as Európa-bajnokságon. Majkut Gergely tanítványa gátfutásban, míg a László István által edzett Hajdu távolugrásban próbál szerencsét. Mindketten Miskolc testvérvárosában, a finnországi Tamperében szerepelnek majd. 

Címkék

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.