Ugrás a tartalomra

Miskolci örömszavak a Kékszalagról

Létrehozva
Nagyszerű eredményt értek el Európa legnagyobb és legrégebbi tókerülő versenyén régiónk sportolói.

Mint arról beszámoltunk: a Deboti Racing Team - több miskolci sportemberrel fedélzetén - a negyedik helyen végzett az 57. Kékszalag vitorlásversenyen, amelyet a Balatonon rendeztek meg.

Szárnyalnak 

– A rajt pillanatától, a célig az élmezőnyben vitorláztunk a helyenként 58 kilométeres szélben – mondta Bödör Gergely, az abszolút negyedik helyezett Deboti Racing Team kormányosa. – Köszönettel tartozom csapatunk tagjainak azért, hogy együttesen ilyen nehéz körülmények között is behoztuk a hajót, bár voltak nagyon nehéz pillanataink. Keszthely előtt elszakadt az első vitorlánk, le kellett húznunk, majd a keszthelyi öbölből kimenetben ragasztottuk meg. A szigligeti öbölben elszállt az árbóc merevítőnk, ezért levettük a terhet a róla és újra kötöttük a sérült részt. Aztán mindent leküzdöttünk és az abszolút negyedik helyünk után nagyon boldogok vagyunk. Köszönjük támogatóinknak az egész évet.

A nyékládházi székhelyű Deboti Racing Team tagjai: Bödör Gergely (kormányos), Baksa Csaba, Czmarkó Gergő, dr. Hajdú László, Urbán Benedek, Kasza-Csótai Botond, Csótai Borbála. 

Kép
Bödör Gergely
Bödör Gergely. Fotó: Magánarchívum
Mint a síelők 

– Most úgy érezzük magunkat, mint azok a magyar alpesi sízők, akik elmennek Ausztriába és a menőket megelőzve érnek dobogó közelbe – mondta dr. Hajdú László. – Egyedi és felejthetetlen élményben volt részünk, hajónkon végig nagyszerű hangulat uralkodott, mi tényleg mindenkinél jobban akartuk a sikert. Egységünk tagjai közül Baksa Csaba és Markó Gergő budapestiek, a többiek miskolciak: csütörtökön este pezsgőt bontottunk, nagyot vacsoráztunk, majd lepihentünk, hiszen ma, pénteken délután is lesz dolgunk. Balafonfüreden a top hajóknak szerveznek bemutató versenyt, meghívtak minket és természetesen rajthoz állunk a látványelemekkel fűszerezett három, nagyon rövidre tervezett futamon. 

Kép
Hajdú László
Hajdú László. Fotó: Magánarchívum
Eredmények

Az élcsoport: 1. MLS Raiffeisen Fifty-Fifty, Katamarán (kormányos: Józsa Márton Miklós, Hungária Yacht Kft.) 4:24.11, 2. Sailing Team RSM Hungary, Katamarán (Vándor Róbert, One d'Or Sport Club) 4:33.15, 3. KÜRT–Team Kaáli, Katamarán (Virág Flóra Anna, Team Kaáli Vitorlás Sportegyes) 4:46.07, 4. Deboti Racing, Katamarán (Bödör Gergely, Deboti Vitorlás Sportegyesület) 5:48.40, 5. TNG -Kenguru, Katamarán (Diószegi Zoltán, Vitorlás és Catamarán Club) 6:57.29.

Címkék

Ez is érdekelhet

Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.
A miskolciak helytálltak a veretlen fővárosiaknál. Fotó: magánarchívum
Három gólos vereséget szenvedtek a pólósok
SportMiskolc
E.ON férfi vízilabda OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 4. forduló.
Képgaléria
DVTK Paks Osztie Tibor
Kicserélt DVTK, győztes csapatra
SportMiskolc
Hazai meccset játszott szombaton a DVTK. A listavezető Paksi FC-t látta vendégül a DVTK.