Ugrás a tartalomra

Ezüst színt festett a piros-fehérre

Létrehozva
Újabb nagy sikert ért el a diósgyőriek egyik sakkozója.

Szlovénia adott otthont az ifjúsági csapat Európa-bajnokságnak. A Terme Catez városában tartott eseményen asztalhoz ült Turcsányi Vince, a DVTK FIDE-mestere, aki az U18-as magyar válogatott tagjaként ezüstérmes lett. A legfényesebb érmeket a lengyelek nyakába akasztották. 

A Fényiben tanul 

– Ifjú reménységünk az NB I-es együttesünk második táblása, így természetesen nagy büszkeséggel gratuláltunk Vincének – jelentette ki Zámbó Zoltán, a miskolciak szakosztályvezetője, majd így folytatta: – Több, mint tíz esztendeje sakkozik, célja a nemzetközi mesteri cím megszerzése. Turcsányi Vincéről tudni kell, hogy egykor a Miskolci KisBocsokban kezdte pályafutását, jelenleg pedig a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 11. osztályos tanulója, jövőre fejezi be középiskolai tanulmányait.
Turcsányi Vince mellett a magyar csapat tagja volt még: Bodrogi Bendegúz, Földes Márton Gábor, Kolimár Kristóf Pál, Palczert Mátyás. A csapatkapitányi tisztséget az a Gonda László nemzetközi nagymester töltötte be, aki egykor Miskolcon is sakkozott.

Kép
Turcsányi Vince
Turcsányi Vince Európa-bajnoki ezüstérmes lett. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

Biros Barnabás: visszahelyezzük Miskolcot a magyar vízilabda térképére
SportMiskolc
A Miskolci Vízilabda Klub vezetője a klub jövőjével kapcsolatban osztotta meg gondolatait a közösségi oldalukon hétfőn.
Két napig játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Megkezdődött a megyeszékhely egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező tornája.
A három pont a lényeg
SportMiskolcBelföld
Felejthető meccset nyertek hazai környezetben a Macik.
Egy pontot kaszált a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mindent megtettek az egyenlítésért.