Mind a négy magyar versenyző, Guzi Blanka, Mészáros Emma, Bauer Blanka és Eszes Noémi is elődöntőbe jutott a madridi öttusa Európa-bajnokság női selejtezőjéből a hétfői nyitónapon.
A 21 fős A csoportban szerepelt az olimpiai negyedik helyezett, tavaly világbajnoki ezüstérmes Guzi Blanka és Mészáros Emma, a B csoport 22 indulója között volt a tavaly csapatban világbajnok Bauer Blanka, valamint Eszes Noémi. A nem túl népes mezőnyök miatt gyakorlatilag formalitás volt a selejtező, ugyanis a szabályok szerint mindkét csoportból 18-18 versenyző léphetett tovább, vagyis összesen most csak heten estek ki.
Az A csoportban Guzi az ötödik, Mészáros pedig a hetedik helyen végzett, de nem okozott nehézséget a selejtezőt este befejező Eszesnek és Bauernek sem a továbbjutás, előbbi a nyolcadik, utóbbi a tizenkettedik helyen kvalifikálta magát a szerdai elődöntőbe.
Kedden a férfiak selejtezőjét rendezik meg, ahol Koleszár Mihály, Gáll András, Tamás Botond, Szép Balázs, Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor képviseli a magyar színeket, és ekkor kerül sor a nők körvívására is.
Minden magyar továbbjutott a női selejtezőből
Létrehozva
Gond nélkül kezdődött a diósgyőri sportoló számára a kontinensbajnokság.
Ez is érdekelhet
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
Simán nyertek a miskolciak
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.