Ugrás a tartalomra

A Forma-1-en (is) ünneplik a pingpongsztárt

Létrehozva
Augusztus 4-én lesz hetvenöt esztendős a földkerekség valaha volt egyik legjobbja.

Négyszeres világbajnok, sokszoros Európa-bajnok, számtalan itthoni győztes, a Nemzet Sportolója, Miskolc és Onga díszpolgára. Bizonyára sokan kitalálták: Jónyer István életének néhány állomását, filmkockáját villantottuk fel. 

Mérföldkő 

– Most jöttem a nyaralásból – mondta a vonal végén a földkerekség hajdani egyik legnagyobb asztaliteniszezője, akinek pályafutása a DVTK-ban kezdődött. – Badacsonytomajban jártunk a feleségemmel és nagyon jól éreztük magunkat. Ezért hagytam ki az Ongán tartott dr. Madzin Tibor labdarúgó emléktornát. 
Arra a kérdésre, hogy mikor teszi tiszteletét Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyén, így felelt: 
– Erre hirtelenjében nem tudok válaszolni, ugyanis sűrű napjaim lesznek. Szatmárnémetibe vagyok hivatalos, aztán van néhány rádiós és televíziós meghívásom, továbbá egyes médiumok is kerestek már. Annak köszönhetem az érdeklődést, hogy augusztus 4-én töltöm be a hetvenötödik születésnapomat és a negyedszázad mégiscsak mérföldkő az életemben. Az ünneplésemet az augusztus 3-án sorra kerülő Forma-1-es Magyar Nagydíjon kezdik, a Hungaroringre a Gyulai Zsolt elnök-vezérigazgató által küldött belépővel mehetek. Azt is elárulom, hogy a napokban Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral játszom, ő lesz a párom az asztalnál egy összetartás keretében. 
Jónyer István és a futball, ez külön téma, kihagyhatatlan szerva. 
– Sajnáltam a diósgyőri fiúkat az Újpesten elszenvedett vereség után – folytatta a máig nagy népszerűségnek örvendő sportember. – Sebaj, majd összeáll a társaság. Készülök a piros-fehérek valamelyik NB I-es mérkőzésére, mert imádom a labdarúgást, a DVTK arénáját és szülővárosomat, Miskolcot is. 

Kép
Jónyer István
Jónyer István jeles évfordulóhoz érkezik. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.