A DVTK NB I-es labdarúgócsapatánál két évvel meghosszabbították Bokros Szilárd szerződését. A 25 éves középpályásból lett bal oldali védő öt éve, 2021 nyarán, kölcsönjátékosként került Puskás AFC együttesétől Diósgyőrbe, az akkor az NB II-ben szereplő gárdához. Egy év múlva visszatért Felcsútra, de nem sokkal később, 2022 nyarán végleg megszerezte a játékjogát az akkor az élvonalba feljutott DVTK. Ezt követően két éven a diósgyőriek játékosa volt Bokros Szilárd, majd tavaly a szlovák élvonalban szereplő FC Kosicéhez került kölcsönbe. Onnan néhány hete visszatért, most pedig két évvel toldották meg azt a szerződését, ami 2026. június 30-án járt volt le a piros-fehéreknél.
Bokros Szilárd ebben az évadban még nem lépett pályára a DVTK csapatában, az első két fordulóban sérülés miatt nem volt keretben.
DVTK: szerződést hosszabbítottak a védővel
Létrehozva
Plusz két évvel lett hosszabb a kontraktus. A DVTK játékosának új szerződése 2028 nyaráig él.
Ez is érdekelhet
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
Sütő Doroti veszített
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.