Ugrás a tartalomra

Az első labdás a kosarasoknál

Létrehozva
Hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2025/26-os évadra a DVTK HunTherm. A légiósok többsége a jövő héten áll edzésbe a DVTK Hun-Therm női kosárlabdacsapatánál.

Völgyi Péter vezetőedző irányításával ezen a héten hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2025/26-os évadra a DVTK HunTherm női kosárlabdacsapata. A piros-fehérek szeptember 18-án játsszák az új évad első tétmérkőzését, az AZS UMCS Lublin elleni Euroliga-selejtező első meccsét ezen a napon 18 órától rendezik a lengyel városban, az oda-visszavágós párharc második mérkőzése hat nappal később, szeptember 24-én, szintén 18 órakor kezdődik Miskolcon, a DVTK Arénában.

A piros-fehéreknél a múlt héten már tartottak egy nulladik hetet a felkészülésben, ami ráhangolódás volt a felkészülés kezdetére.

– Az előző heti munka opcionális volt, nem tettük kötelezővé, de minden magyar játékos, akinek nem volt válogatottbeli elfoglaltsága, élt a lehetőséggel, eljött és edzésbe állt – mondta Völgyi Péter, a DVTK HunTherm csapatának vezetőedzője. – Az U20-as B-csoportos Európa-bajnokságon szerepelt játékosaink, Aho Tyra és Toman Petra nem volt velünk, és mivel ők a múlt héten vasárnap még meccset játszottak, emiatt pár nap pihenőt kaptak. De Aho Nina, Kányási Veronika, Lelik Réka, Miklós Melinda, Poczkodi Zsófia és Takács Boglárka már az előző héten is itt volt.

Kép
DVTK kosár megkezdi a felkészülést
Lelik Réka két labdás edzése. Fotó: Osztie Tibor
Felvette

Arra a kérdésre, hogy Takács Boglárkáról mit kell tudni, hiszen az ő nevével eddig nem találkoztunk, Völgyi Péter azt válaszolta, hogy annyit, hogy korábban Bach Boglárka néven ismerte őt a kosárlabda-társadalom, de a nyáron megházasodott, és felvette a férje nevét.

A szakvezetőtől azt is megtudtuk, hogy az edzői stáb egy helyen változott: Völgyi Péter vezetőedzőt az új szezonban is edzőként Ábrahám Márta, erőnléti edzőként pedig Martini-Fodor Csilla segíti, új szereplő viszont Tullner Krisztián, aki eddig a diósgyőri utánpótlásban, a serdülő csapatnál dolgozott.

Kép
DVTK kosár megkezdi a felkészülést
Bach Boglárkából Takács Boglárka lett. Fotó: Osztie Tibor
A légiósokról

Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a légiósok csatlakozása, így felelt Völgyi Péter:

– Hárman ezen a hét végén érkeznek meg, és a jövő hétfői orvosi vizsgálatok után, egy hét múlva, reményeink szerint már velünk edz a litván Monika Grigalauskyte, a spanyol Paula Ginzo, valamint az amerikai Bella Smuda. A szintén amerikai Kathryn Westbeld csak később ér ide, ő ugyanis a WNBA-ben szereplő Phoenix Mercury játékosa, és mivel abban a bajnokságban csak szeptember közepén indul a rájátszás, nem számolunk vele az Euroliga selejtezőjében, ezt a páros meccset nélküle vívjuk majd meg.

A piros-fehérek az Euroliga-selejtezőre a dél-koreai Puszán városában is készülnek, ahol augusztus 30. és szeptember 7. között a Park Shin-Ja Kupán vesznek részt.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.