Ugrás a tartalomra

Guzi Blanka vette az első akadályt

Létrehozva
Öttusa-vb: teljes magyar siker a női selejtezőben.

Mind az öt magyar induló kiharcolta az elődöntőbe jutást a női selejtezőben az öttusázók litvániai világbajnokságán, Kaunasban, az országonkénti létszámkorlátozás miatt azonban csak négyen folytathatják szereplésüket az elődöntőben.
A 71 fős mezőnyt két részre osztották, mindkét selejtezős csoportból az első 18 hely ért elődöntőt, azzal a megszorítással, hogy egy országból legfeljebb négyen mehettek tovább.

Az A csoportba került a tavaly vb-harmadik Erdős Rita – aki talpsérülés miatt több hetet kihagyott –, illetve az idei Eb-n bronzérmes Bauer Blanka. Ők ketten az elmúlt évben tagjai voltak a kínai világbajnokságon aranyérmes csapatnak.

A továbbjutásukat nem fenyegette veszély, Bauer a 10., Erdős a 19. helyen állt a vívás, az akadályverseny és a 200 méteres úszás után, de utóbbi pontszáma megegyezett a 18. pozíciót elfoglaló versenyzőével.

Erdős aztán a mezőnye legjobb eredményét érte el a lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásban, ezzel hatodikként ért célba, Bauer pedig gond nélkül őrizte továbbjutást érő helyezését, s végül a 13. helyen fejezte be a versenynapot.

Kép
Öttusa Guzi Blanka
Guzi Blanka bejutott a legjobb 36 közé, az elődöntőbe. Fotó: UIPM
Guzi Blanka hajrája

A B csoportban három szám után Mészáros Emma állt a legjobban a magyarok közül, 13. volt, míg Eszes Noémi a 22., a tavalyi vb-n ezüstérmes – Erdőssel és Bauerrel csapatban világbajnok –, majd az olimpián negyedik Guzi Blanka pedig a 24. pozíciót foglalta el. Mindkettőjüknek kicsi hátrányt kellett ledolgozniuk az elődöntőbe kerüléshez.

Végül Mészáros hetedik, Guzi – a harmadik legjobb kombinált számos eredménnyel – 14., Eszes pedig 18. lett. Utóbbi az egy-egy országra vonatkozó létszámkorlátozás miatt nem folytathatja majd szereplését az elődöntőben.

Kép
Öttusa Guzi Blanka
Mind az öt magyar továbbjutást érő helyen végzett a vb-selejtezőben. Fotó: MÖSZ
A férfiaknál

A férfiak keddi selejtezőjéből három magyar – a címvédő Bőhm Csaba, a tavaly vb-ezüstérmes Szép Balázs és az idén Eb-negyedik Gáll András – jutott tovább. Tamás Botond befejezte szereplését, az idén két világkupán és a madridi Európa-bajnokságon is ezüstérmes Koleszár Mihály pedig a verseny előtt megbetegedett, így nem tudott elindulni.

Csütörtökön rendezik a férfi elődöntőt és a nők rangsoroló vívását, pénteken a női elődöntőt, szombaton pedig a két fináléval zárul a világbajnokság.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.