Ugrás a tartalomra

Miskolci párbeszéd: nyugdíjasok a városházán

Létrehozva
Miskolc nyugdíjas szervezeteinek képviselői, önkormányzati képviselőkkel folytattak párbeszédet ma délelőtt a városházán. A miskolci nyugdíjasokat a kötetlen beszélgetések előtt a városvezetők fogadták, köszöntötték.

A miskolci városháza Dísztermében gyűltek össze a miskolci nyugdíjas-szervezetek képviselői kedden, a városvezetés meghívásának eleget téve, hogy a délelőtt folyamán kötetlen párbeszédet folytassanak.
A rendezvény kezdete előtt Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere, Matiscsák Éva fogadta a vendégeket, majd az esemény nyitányaként Tóth-Szántai József polgármester köszöntötte a vendégeket:
,,Ez a mai rendezvény nagyon fontos, hiszen Önök azok, akik ezt a várost felépítették, erejüket, idejüket, tudásukat adták, itt nevelték fel gyermekeiket, unokáikat. A mai rendezvény súlyát jelzi, hogy alpolgármester asszony, alpolgármester úr, és az önkormányzatai képviselőtársaim is itt vannak, hogy minden felmerülő kérdésre válaszoljanak. Miskolc kiemelten fontosnak tartja – a város korábbi polgármestere, dr. Kriza Ákos által elindított – Salkaházi programot, ami sokunk számára példa értékű, hiszen nem csak arról szól, hogy támogatjuk a városban élő idősebb embereket. Ugyanis közösségformáló, közösséget építő szerepe, ereje is van ennek a programnak, mert a hasonló életkorú, hasonló élethelyzetben lévő korosztály tagjait fogják össze ezek a rendezvények. Szeretnénk a Salkaházi programban szintet lépni, olyan új elemeket megvalósítani, amiből még inkább látszik, hogy a város számít a nyugdíjasokra. Ennek jegyében voltunk néhány nappal ezelőtt a Csengey kertben, ami eddig nem igazán ennek a korosztálynak volt a találkozóhelye, de ez változóban van, mert erről mi másképp gondolkodunk, ugyanis ez egy remek helyszín volt az összejövetelre. A jövőbeni programokat igyekszünk úgy összeállítani, ami az Önök véleményére épül, mert számunkra ez nagyon fontos. Kívánok tartalmas beszélgetést, jó egészséget mindannyiuknak, köszönöm, hogy eljöttek.”

Kép
Tóth-Szántai József
Tóth-Szántai József köszöntötte a vendégeket. Fotó: Juhász Ákos
A nyugdíjasok iránt érzett hála

A város első embere után Hollósy András alpolgármester is szót kapott.
– A nagyszüleim a Szentpáli utcában éltek annak idején, és mivel sokat beszélgettem velük, így tudom, hogy milyen életük volt. Tisztában vagyok azzal, hogy mit jelentett a háború idején sorban állni élelmiszerért, hogy milyen erő kellett a gyermekneveléshez, és hogy abból a kevésből, ami nekik volt, ami nekik jutott, mindig tudtak adni a gyerekeiknek, az unokáiknak, segítséget – mondta az alpolgármester. – A felmenőim iránt érzett tisztelet miatt is, mindig fontosnak tartottam a szépkorúak támogatását, mindenféle formában. Ezért is örömteli, hogy a Salkaházi program és az idősügyi tanács elindult, hogy ma ennyien itt vagyunk. Miskolc idős polgárainak hálával tartozunk azért, hogy felépítették ezt a várost, a hazát, Önök nélkül mi sem lennénk itt.

Kép
Hollósy András
Hollósy András, párbeszéd közben. Fotó: Juhász Ákos
Tízesek

A megnyitóbeszédek után a rendezvényen megjelent önkormányzati képviselők – Bajusz Gábor, Barta Gábor, Berencsi Máté, Czinkné Sztán Anikó, Kavecsánszki Erzsébet, Kozma Istvánné, Bodor Márk, Klinga Dániel – valamint a két alpolgármester, Matiscsák Éva és Hollósy András, a városháza Dísztermében, a kihelyezett tíz asztalnál helyet foglalt nyugdíjas-szervezetek képviselőivel szimultánszerű beszélgetések folytattak, melynek során a képviselők 10-10 percet töltöttek minden asztalnál, vagyis a rendezvény minden résztvevője találkozott és párbeszédet folytatott mindenkivel.

A párbeszédre meghívott szervezetek

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége
B.-A.-Z. vármegyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége
Alkotó Derűs Alkony Nyugdíjas Klub Egyesület
Postás Nyugdíjas Klub
Avas Nyugdíjas Egyesület
Mosoly Országa Kulturális Egyesület
Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet
Közigazgatási Nyugdíjasok Egyesülete
Miskolci Családokért és Segítőkért Alapítvány
Új Bányamécs Baráti Kör Egyesület
Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége
Városi Közlekedési Nyugdíjas Egyesület
Miskolci Szív Egyesület
Első Miskolci Repüléstörténeti és Repülő Ifjúságért Alapítvány
Reumás Betegek Egyesülete
Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület
Cukorbetegek Miskolci Egyesülete
Martin-Kertvárosi Nyugdíjas Klub
Nótaszerzők és Nótaénekesek Megyei Szövetsége
Miskolci Indián Nyár Értelmiségi Kör

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Halloween-i hangulat a habok között
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Gyertyafény, füst és boszorkánykonyhát idéző dekoráció teremtett különleges hangulatot az Ellipsumban péntek este. A halloweeni éjszakai fürdőzésen a látogatók zenével, fényekkel és őszi varázslattal fűszerezett élményfürdőzésben kapcsolódhattak ki.
Taxisblokád Miskolc
Taxisblokád Miskolcon: 35 éve megbénult a város
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Taxisblokád Miskolcon. Szóltak a hírek 1990. október 25-27-én. Három napig bénították a forgalmat a városban az autósok.
Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.