Ugrás a tartalomra

21 éves miskolci lány indult harcba Stohl András szívéért

Létrehozva
Csillogó miniruhában lépett Stohl András elé a szőke bombázó. A miskolci Szabó Réka volt a legfiatalabb versenyző A Nagy Ő szívéért.
Kép
miskolci Szabó Réka A Nagy Ő
A miskolci Szabó Réka A Nagy Ő szívéért jött. Látott. És ment.

A szőke szépség Miskolcról érkezett, hogy elhódítsa A Nagy Ő szívét, Stohl András azonban majdnem elsírta magát, amikor megtudta, hogy Szabó Réka mindössze 21 éves.

– Szerintem az életkor csak egy szám – mondta magabiztosan a lány.

A műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna is megdöbbent a lány korát hallva.

– El tudnád képzelni magad egy ilyen fiatal lány mellett? – tette fel a kérdést Lékai-Kiss Ramóna Andrásnak.

– Kíváncsi vagyok rá. Beszélgetek vele – válaszolta Stohl András.

Félrehívta a miskolci lányt

A beszélgetés rövid volt és lényegre törő. Stohl András megkérdezte a miskolci lánytól, valóban el tudja-e képzelni, hogy egy 58 éves férfival éljen együtt. Réka kissé bizonytalanul ugyan, de igennel felelt.

András ezután elmondta, hogy van egy 32 és egy 27 éves lánya, valamint még három gyermeke. Felvetette a kérdést: vajon elfogadható lenne-e számukra, hogy egy 21 éves lány legyen a mostohaanyjuk. Erre Réka már nem tudott válaszolni.

Stohl András azt is tisztázta, hogy bár a lány biztosan szeretne gyermeket, vele ez gyakorlatilag elképzelhetetlen.

Drámai fordulat: Stohl András azonnali hatállyal hazaküldte Rékát

A színész nem húzta tovább az időt: azt javasolta a lánynak, hogy keressen egy korban hozzá illő férfit, majd elküldte őt a műsorból.

Ez is érdekelhet

Hetvennégy éves korában elhunyt Chris Rea
Bulvár
A szomorú hírt családja jelentette be.
Ádám Attila Megasztár
Drámai pillanatok a Megasztárban: Ádám Attila könnyei potyogtak
BulvárMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Szombat este elindult a Megasztár első élő show-ja. A borsodi Ádám Attila drámai pillanatokat élt át.
Ádám Attila Megasztár első élő show
Curtistől happolta el a borsodi fiút Herceg Erika: gőzerővel készülnek a Megasztár élő show-jára
BulvárMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénCelebhírek
Herceg Erika szabályokat változtatott, úgy vitte Curtis versenyzőjét a Megasztár élő show-jába.
Ádám Attila Megasztár
Történelmi pillanat a Megasztárban: a borsodi Ádám Attila sorsa eldőlt
BulvárMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Ilyen még nem volt a Megasztár történetében. Ádám Attila sorsa nagy fordulatot vett.