Szerda kora reggel kutyáját sétáltatta Karakó Olívia, amikor megállt egy pillanatra, hogy megcsodálja a Lévay József Református Gimnázium előtt megújult teret. Azt mondja, lenyűgözte őt az épület előtti tér.
– Teljesen váratlanul ért engem, hogy ilyen gyönyörűen fel van újítva. Modern, de nagyon kellemes, visszafogott színekkel rendelkezik. A színharmónia tökéletes összhangban van a gimnázium hangulatával – mondta lelkesen. Hozzátette, szívesen látná a folytatást, például az iskola kerítésének és az alsó lábazatának festését és cseréjét.
A tér a Balázs Győző Református Gimnázium művészeti képzésben részt vevő diákjainak és tanárainak köszönhetően újult meg. A tavalyi tanév végén megvalósult, sikeres aluljárófestést követően ezúttal a Kálvin János utcai park padjait festették újra. A fiatalok a környező épületek és a természeti környezet színeihez igazodva tervezték meg a padok új megjelenését.
A megújult belvárosi parkrészt ünnepélyes keretek között adták át
Öt tanár és 15 diák dolgozott a padokon. Zubács Dániel álmodta meg a terveket, melyek felrajzolását, felfestését Béresné Éles Tímea irányította.
– A tervek után a diákok szabadkezet kaptak. Elmondtuk nekik is, hogy mi a koncepció, amit előzőleg a várossal is egyeztettünk, hogy az itt lévő betonfelületeknek a festészete reflektáljon a körülöttünk lévő épületekre, illetőleg mindig az abból a szemszögből látható épületnek a színeire és formavilágára legyen egy visszacsatolás, egy reflextálás. A diákoknak ezért nagyon izgalmas feladat volt, mert ahogy mondtam, láttak egy előzetes tervet, mégis rendesen meg kellett a kis agytekervényeiket dolgoztatni – mesélt a munkafolyamatokról Somlai Balázs, a Balázs Győző Református Gimnázium művésztanára.
A járókelők nagyon pozitívan álltak a projekthez.
– Nagyon szeretjük azt, hogy a járókelők ilyenkor jönnek-mennek, dicsérik a munkát, és mondják, hogy ezek a színek mennyire feldobják az ő napjukat is. Még az elején látszott, hogy gondolkodnak, hogy mik is lesznek ezek. Majd később, amikor már egész sok betonfelület meg volt festve, akkor mondták, hogy olyan, mint egy városképet látnánk, olyan, mint hogyha ott látnának falvakat és házikókat – mesélte Somlai Balázs.
Elmondta, hogy a projekt nehézségét az adta, hogy sokat kellett négykézláb, sokszor földön fekve festeni ezeket a felületeket. Emellett ez egy izgalmas projekt volt, és nagyon örülnek, hogy részt vehettek benne.
Miskolcon van összefogás
A munkából kivették a részüket a miskolci önkormányzati képviselők is. Szécsényi Marianna és Kavecsánszki Erzsébet együtt alkotott a gyerekekkel és a tanárokkal.
– Külön öröm számomra, hogy képviselő asszonytársammal részt vettünk az előkészítő munkákban tanár úr szigorú irányítása mellett. Én úgy gondolom, hogy nemcsak képviselőként, hanem emberként is egy hatalmas élmény volt ebben az alkotásban részt venni. És ezek a munkák mutatják azt, hogy ha Miskolcon van összefogás, akkor annak nagyon szép eredménye van – mondta Széchényi Marianna.
Hozzátette, hogy korábban ezeken a betonelemeken fa ülőkék voltak, melyek balesetveszélyessé váltak, ezért el kellett őket távolítani. De hamarosan új ülőkéket helyeznek ki.
Tovább folytatják a felújítást és a város szépítését
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere kiemelte, pici dolgokból születnek a nagy dolgok, melyek nagy örömöket váltanak ki a miskolciakból.
– Tanár úr és csapata Miskolc belvárosban és a város különböző pontján ott hagyta a keze nyomát, és megmutatta, hogy lehet olyan unalmasnak tűnő felületeket újragondolni és újra életre kelteni, amelyhez szükség van kreativitásra, képzelőerőre, és szükség van forrásokra is Miskolc és az önkormányzati képviselők részéről – mondta Tóth-Szántai József.
Hozzátette, egy kisebb közösségnek köszönhetően megújult egy tér, mely nem csak a gimnazisták, hanem minden miskolci javát is szolgálja. Hangsúlyozta, egyeztetettek arról is, hogyan lehetne folytatni a munkát, hogyan lehetne még ilyen izgalmas felületekkel feldobni a várost az elkövetkező időszakban.
– Én arra biztatom tanár urat és a diákokat is, hogyha van jó ötlet a jövőre vonatkozólag, hogy hol lehet nagy felületeket újra élettel megtölteni, akkor ezt az önkormányzat nagy erővel támogatja és nagy örömmel veszi ezeket a javaslatokat és ezeket a felajánlásokat.
Végezetül megköszönte a diákoknak, a tanár úrnak, és a képviselő asszonynak a támogatását. Bízik abban, hogy nem csak a diákok örülnek majd annak az új ülőfelületnek, hanem minden itt élő miskolci is.