Ugrás a tartalomra

Egy utas halála miatt szállt le egy repülő Budapesten 

Létrehozva
Egy idős török utas halála miatt megszakította útját egy Frankfurtból Isztambulba tartó török utasszállító gép szombat délután Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.  

Dávid Ferenc, az AMS (Airport Medical Service) repülőtéri egészségügyi szolgálat vezetője az MTI-nek elmondta, a Turkish Airlines gépének  személyzete Magyarország légterébe érve jelezte, hogy egészségügyi vészhelyzet áll fenn a fedélzeten. 

A gép személyzete már a leszállás előtt megkezdte a 85 éves török utas újraélesztését, amelyhez landolás után a repülőtéri egészségügyi szolgálat munkatársai is csatlakoztak. Az újraélesztés sikertelen volt - fűzte hozzá Dávid Ferenc.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.