Ugrás a tartalomra

A közlekedési balesetek megelőzősére indít új animációs sorozatot a rendőrség 

Létrehozva
A közlekedési balesetek megelőzősére, Kreszmenők címmel indít új animációs sorozatot a rendőrség - tájékoztatott az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési Osztályának megbízott vezetője. 

Berzai Zsolt rendőr alezredes hozzátette: a sorozat nem a szankcionálható kihágásokat taglalja, hanem inkább ajánlásokat tesz a mindenki számára biztonságos közlekedés érdekében. Elmondta: az első rész a láthatósági mellény viseletének fontosságára hívja fel a figyelmet, míg a jövő héten megjelenő második epizód a kerékpáros fejvédő használatáról szól. A témákat indokolva azt mondta, évente átlagosan nyolcvan kerékpáros veszti életét Magyarország közutjain, ebből a legtöbb eset a láthatóság hiányával, illetve a baleset okozta komoly fejsérüléssel függ össze. 

A sorozat hanganyaga a rádiókban is hallható lesz a következő hetekben - fűzte hozzá Berzai Zsolt.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.