Ugrás a tartalomra

Huawei: Minden funkció működik a telefonokon

Létrehozva
A Huawei ellen elrendelt amerikai szankciók mellett is használható minden meglévő funkciója a cég forgalomban lévő okostelefonjainak – közölte a Huawei Technologies Hungary Kft.
Kép

A közlemény szerint a Huawei legújabb 5G mobil távközlési berendezéseinek budapesti bemutatóján Nagy Ivett, a Huawei Technologies Hungary Kft. végfelhasználói üzletágának marketing vezetője megerősítette: a felhasználóknál lévő készülékek, illetve minden, már forgalomban lévő készülék, és nemcsak a jelenleg magyarországi raktárkészleten lévők, hanem mindegyik, amelyik kereskedelmi forgalomban van, változatlanul megkapják a programfrissítéseket és a készülékek ezután is zavartalanul fognak működni.

Hozzátette, hogy mindez érvényes a napokban Magyarországon bemutatott legújabb okostelefon modellre is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Android operációs rendszer verzióváltásainak későbbi mikéntjéről még nincs információ. Ugyanígy nincsenek információk az Európában a jövőben elérhető új modellek választékáról sem. Nincsenek viszont arra utaló jelek sem, hogy egyes modellek ne lennének a jövőben elérhetőek Európában – mondta Nagy Ivett.

Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary Kft. kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója kifejtette, hogy a vállalat már 2012 óta az amerikai kormányzat figyelmének a célpontjában van, ezért már időben elkezdte a felkészülést az esetleg beköszöntő “nehéz időkre”. “Vannak már saját chipjeink, mint például az 5G chipek. Vannak emellett olyan alkatrészeink is, amelyeket már eleve az új típusú termékcsaládokhoz fejlesztettünk ki” – fogalmazott.

Gecse Mariann az amerikai exportkorlátozások alá eső alkatrészekről szólva elmondta, hogy a végfelhasználói készülékeknél az amerikai alkatrészarány valamivel 30 százalék alatt van, a kínai alkatrészarány pedig 22 százalék, míg a többi tajvani, európai és egyéb forrásból adódik össze. Kánya Dávid, a Huawei mobilhálózati szakértője hozzátette, hogy a hálózati berendezéseknél az alkatrészarány már a kínai beszállítók javára billen, a Huawei így nincs annyira kiszolgáltatva a beszállítóknak, vagyis a hálózati berendezéseik szinte ugyanúgy elérhetőek a szolgáltatók számára, ahogy eddig.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.