Ugrás a tartalomra

Befejeződött a felújítás a Keleti pályaudvaron

Létrehozva
A terveknek megfelelően megindult hétfőn az utasforgalom a Keleti pályaudvaron azt követően, hogy befejeződött a kéthetes felújítás az állomáson - közölte A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Kép

Homolya Róbert elmondta, hogy a 80-as évek óta nem került sor ilyen volumenű, forgalomkorlátozással járó felújításra a pályaudvaron. Olyan típusú munkálatokat végeztek, ami segíti a menetrend betartását, vagyis csökkenti az üzemzavarok valószínűségét - tette hozzá.

Kép

Elmondta: a felújítás során több mint 4 ezer vasbeton aljzatot, 600 talpfát, 716 méternyi sínt és 1200 méternyi ágyazatot cseréltek ki, újraaszfaltoztak 10 ezer négyzetméternyi területet és eltüntették a történelmi architektúrát elcsúfító bódékat.

Kép

Terveik között szerepel, hogy 1-1,5 milliárd forintnyi uniós forrás felhasználásával egy új, nemzetközi és belföldi pénztárat, illetve modern utasvárót magában foglaló utascentrumot alakítanak ki az aluljáró szintjén. Az évente 12 millió utast fogadó pályaudvart teljesen akadálymentesítenék is - mondta Homolya Róbert.

Megújult az utastájékoztató kijelző is

A korábbi periodikus frissítés helyett azonnali változásokat is tud követni aKeleti pályaudvar új, az induló- és érkezővonatokat kijelző táblája. A 3x8 méteres LED fal május 27-étől segít az utastájékoztatásban.

Kép

A megújuló grafikus felület részletgazdagabb, tagoltabb elrendezést biztosít és a teljes felület kiszolgálására képes, így az esetleges váratlan helyzetek, figyelmeztetések könnyebben, akár a kijelző teljes felületén megjeleníthetőek. A megfelelő eszköz kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy ütésálló legyen és védhető a letelepedő galamboktól. Érdekesség, hogy a kijelző extrém hidegben, -20 fokban és melegben, +60 fokban is zavartalanul üzemel. Az eszköz és a tartószerkezet szállításán túl a kiszolgáló szoftveres környezetet is a T-Systems biztosította, illetve a vállalat végezte el az integrációs feladatokat is.

Kép

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.