Az MTI-hez hétfőn eljuttatott veszélyjelzésük szerint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést zivatarveszély miatt. Az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Emellett Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Azt írták: előbb inkább a délkeleti területeken, majd keddre virradóra már a középső országrészben is kialakulhatnak intenzívebb zivatarok felhőszakadásszerű csapadékkal és viharos széllel.
Kedd reggeltől már sokfelé várhatók a záporok mellett zivatarok is, amelyeket viharos (60-80 kilométer/órás, elsősorban keleten akár ennél is erősebb) szél kísérhet. Főként a keleti megyékben felhőszakadás is várható, rövid idő alatt helyenként 20-30 milliméter csapadékkal és jégesővel (keleten akár nagyobb jégdarabokkal). Kedd késő délutántól lassan alábbhagy majd a csapadék - tették hozzá.
Az előrejelzés szerint a hőmérséklet hajnalban 11-16 Celsius-fok között, napközben 20-26 fok között alakul.
Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Létrehozva
A várható heves zivatarok veszélye miatt az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Ez is érdekelhet
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.