Ugrás a tartalomra

Jégeső, hőség és zivatar várható kedden

Létrehozva
A zivatarveszély és a hőség miatt országszerte figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.
Kép

Több órára kisüt a nap, de különösen az északi, északnyugati megyékben már több felhő lesz az égen. Elsősorban Északkeleten, illetve a Dunántúl északnyugati, nyugati részén alakulhat ki záporeső, zivatar, helyenként jégeső sem kizárt.

Az északnyugati, északi szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 28 és 35 fok között valószínű. Késő estére 23 és 28 fok közé hűl le a levegő. A középhőmérséklet általában 25, 26 fok körül, főként délkeleten 27 fok felett várható. Északnyugaton ugyanakkor már 25 fok alatti napi középhőmérséklet valószínű.

Figyelmeztető előrejelzés

Reggel, kora délelőtt északkeleten van esély zivatar kialakulására. Délután, este leginkább nyugaton és északkeleten várható elszórtan zivatar, melyhez viharos (60-80 km/h) szél, kisebb méretű jég társulhat. Északkeleten – kiemelten a Tiszántúl északi felén – egy-egy heves zivatar is kialakulhat 90 km/h körüli szélrohammal és nagyméretű jéggel. Az esti óráktól kisebb eséllyel a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön is előfordulhat zivatar.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.