Ugrás a tartalomra

Ezerhétszáz milliárdot szán a kormány vasúti fejlesztésre

Létrehozva
A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben – mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán az M1 csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában. Mint kiderült, Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések. 

Loppert Dániel hozzátette: Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések. Mint elmondta, a MÁV Zrt. a kormányzatnak elfogadásra beadott egy 2023-ig tartó stratégiát, amely bemutatja, hogy a vasúti közlekedés miként válhat versenyképessé a közúti közlekedéssel szemben.

A stratégia szerint 2025-ig a menetidőt a Budapest és Debrecen, illetve a Budapest Miskolc vonalon is két óra alá csökkenti majd a társaság. Jelenleg a MÁV Zrt. 80 kilométeren tud gyorsvasúti sebességet garantálni, de a tervek szerint 2022-re 400-500 kilométerre bővül majd ez a hálózat – tudatta a kommunikációs igazgató.

Loppert Dániel közölte azt is, hogy a kocsik és mozdonyok fejlesztése terén vannak még kihívások.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.