Ugrás a tartalomra

Fokozódott a migránsok aktivitása az elmúlt időszakban a szerb határszakaszon

Létrehozva
Ezt mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerdán.

Bakondi György elmondta: az idén már több mint 6300-an kísérelték meg illegálisan átlépni a magyar határt – közölte. A főtanácsadó hozzátette: a bevándorlók többsége pakisztáni, afgán és iráni állampolgár, de irakiak, szírek és fekete-afrikaiak is rendszeresen megsértik a határt.

Azzal kapcsolatban, hogy Frankfurtban egy eritreai bevándorló a vonat alá lökött egy nőt a gyermekével hétfőn, Bakondi György hangsúlyozta: a magyar kormány évek óta igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az ellenőrizetlen illegális migráció veszélyt jelent a fogadó ország állampolgáraira.

A belső biztonság megteremtéséért Európa külső határait le kell zárni az illegális migráció előtt, és el kell érni, hogy távozzanak a bűncselekményekből élő illegális bevándorlók – jelentette ki a főtanácsadó.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Bakondi György azt mondta: a fizikai és jogi határzárnak köszönhetően Magyarország mára Európa egyik legbiztonságosabb országává vált, ami – tette hozzá – segíti a gazdaság fejlődését is.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.