Ugrás a tartalomra

Az unokázós trükk mindig bejön – újabb idős nő esett áldozatul

Létrehozva
Két nőt és három férfit hallgattak ki unokázós csalás ügyében a rendőrség a minap. Egy szigethalmi idős asszonytól csaltak ki több millió forintot.

A nyomozás szerint egy férfi augusztus 5-én délután egy idős nőt vezetékes telefonon felhívott, magát a sértett rokonának kiadva. A férfi arra hivatkozott, hogy balesetet szenvedett, ezért pénzt kért. Az idős nő elhitte, hogy a hívó fél a hozzátartozója és beleegyezett a kért összeg átadásába – számolt be az esetről a rendőrség honlapján.

Ezt követően B. József 18 óra körül a 37 éves B. László által vezetett kocsival megjelent a sértett szigethalmi lakóhelyén, ahol a 34 éves férfi a kicsalt több millió forint készpénzt átvette, majd a helyszínről távoztak.  Ezt követőn B. József és társai B. Józsefné és M. Zoltánné a pénz egy részét a tököli HÉV állomásra vitték, majd ott átadták N. Norbertnek, a megmaradt részt pedig elosztották egymás között. A sértett az esetről feljelentést tett a rendőrségen.

A Pest megyei rendőrök augusztus 8-án a két nőt és a két férfit elfogták, majd előállították a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra, ötödik társuk N. Norbert pedig feladta magát a rendőrségen. A nyomozók a gyáli és a szigetcsépi lakosokat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A rendőrök az ügyben tartott kutatások során a kicsalt pénz nagy részét megtalálták és a sértettnek visszaadták.

A nyomozók B. Józsefet őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

(Külső képünk csak illusztráció!)

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.