Ugrás a tartalomra

Egy hét alatt 20 ezren hívták a 1353-as adományvonalat

Létrehozva
Élelmiszerrel, tüzelővel, gyermekeket és időseket támogató programokkal segít Kárpátalján az Ökumenikus Segélyszervezet.

Az Ökumenikus Segélyszervezet több mint két évtizede segíti Kárpátalján a legszegényebbeket élelmiszerrel, tűzifával, gyermekeket és időseket támogató programokkal. Szeptember 24-én országos pénzadománygyűjtést hirdettek a 1353-as adományvonalon, hogy minél több rászoruló családnak nyújthassanak segítséget a legnehezebb téli hónapok előtt. A figyelemfelhívás célját szolgálta a szeptember 28-án megrendezett 5. Beregszászi Jótékonysági Félmaraton is, ahol Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a segélyszervezet önkéntesének vezetésével mintegy hatszáz versenyző állt rajthoz a szolidaritás és az összefogás üzenetével.
 
Az egy hete indult adománygyűjtés legfontosabb csatornája a 1353-as adományvonal, melynek tárcsázásával hívásonként 250 forinttal lehet segíteni. Minden kis segítség számít, hiszen csupán 30 hívás a 1353-ra már egy 7500 Ft értékű élelmiszercsomagot jelent, ami egy átlag család 1-1,5 hónapra elegendő alapvető élelmiszerszükségletét biztosítja. 70 hívásból egy nagyobb család számára válhat több téli hónapra elegendő tüzelőadomány, s mindössze 10 hívás kell ahhoz, hogy egy rászoruló gyermek csoportos fejlesztő foglalkozáson vehessen részt. A www.segelyszervezet.hu oldalon, vagy az OTP Banknál vezetett 11705008-20464565-ös adományszámlára utalással (a közlemény rovatban "Kárpátalja" megjelöléssel) pedig nagyobb összegekkel lehet támogatni az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai családokat segítő tevékenységét.
 
A kampány első hetében több mint 20 ezren tárcsázták az adományvonalat, 5 millió forintot ajánlva föl a meghirdetett célra. Az Ökumenikus Segélyszervezet köszönetet mondva az eddigi adományokért azt reméli, hogy az október 31-ig tartó pénzadománygyűtjés alatt, azaz a következő egy hónapban is sokan csatlakoznak az összefogáshoz, s még többen fogják hívni a 1353-as adományvonalat. A kampány céljainak elérése érdekében október 5-én jótékonysági sátorral települ ki az Ökumenikus Segélyszervezet a Budapest Európa Sportfővárosa programsorozat Nordic Walking rendezvényére, ahol az interaktív közösségi programok mellett adományozási lehetőséggel is várják az érdeklődőket.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.