Ugrás a tartalomra

Senki nem ment el szavazni az 1376 fős újbudai szavazókörben

Létrehozva
A kerület 115-ös szavazókörében ugyanis hiába voltak 1376-an a névjegyzékben, vasárnap senki nem élt a választójogával – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.
Kép

Az Index megkérdezte a Nemzeti Választási Irodát, és azt a választ kapták „az adat rendben van, senki nem ment el szavazni. A szavazókörhöz egy munkásszálló tartozik." 

A munkásszálló a Fehérvári út és a Csurgói út kereszteződésénél található, ide vannak ennyien bejelentve.

A bizottság egész nap várta a szavazókat, de mivel első szavazó sem volt, végül az urnát sem tudták lezárni.

A képviselő szerint a névjegyzékben sok külföldi nevű választópolgár szerepel, akiknek ide jelentették be a tartózkodási helyét, ez adhat magyarázatot a hiányzó szavazókra és a lelkesedés hiányára.

Budapest XI. kerületében az önkormányzati választásokon az ellenzék az előzetes felmérések ellenére tarolt. Így Újbudán a Demokratikus Koalíció jelöltje, László Imre lett a polgármester, illetve a képviselő-testületben is ellenzéki többség alakult ki.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.