Ugrás a tartalomra

Novemberben érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíj-kiegészítés

Létrehozva
Novemberben érkezik a minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíj-kiegészítés, egy átlag nyugdíjas novemberben összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden.
Kép

Magyarország történetében ez a harmadik év, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően nyugdíjprémiumot fizet a kormány, és már az erről szóló kormányrendelet is megjelent. A kormány úgy gondolja, hogy az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint idén novemberben minden eddiginél magasabb összegű lesz a nyugdíjprémium, amelyet minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő – mintegy 2,5 millió – embernek fizetnek ki. A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz. Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019 novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg – közölte a tárca.

Közölték azt is, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíj-kiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz.

Egy átlag nyugdíjas novemberben 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban. A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én lesz. Mostanra már a kilencezer forintos rezsiutalványt is megkapták a nyugdíjasok, amelyet jövő év március végéig lehet felhasználni – írta az Emmi.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.