Ugrás a tartalomra

Rég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most

Létrehozva
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból jól látszik, hogy ismét nagyobb becsülete van a házasságnak – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.
Kép

A szombati lapszámban megjelent interjúban Novák Katalin arra reagált, hogy rég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most. Azt mondta, biztos benne, hogy ebben a családtámogatásoknak is ösztönző szerepük van. „Meggyőződésünk, hogy a legjobb befektetés a születendő gyermek” – fogalmazott az államtitkár.

Júliusban 31 százalékkal volt magasabb a házasságkötések száma, mint egy évvel korábban, augusztusban pedig 11 ezernél is több pár kötötte össze az életét, ami a legkiemelkedőbb érték az elmúlt negyven évben. Idén januártól augusztusig 43 212 pár esküdött örök hűséget a KSH legfrissebb tájékoztatója szerint, ami 18 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában regisztráltnál.

Novák Katalin emlékeztetett, a babaváró támogatás a családi otthonteremtési kedvezménnyel együtt 20 millió forintot jelenthet, amihez még kapcsolódhat egy 15 millió forintos kamattámogatott kölcsön.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.