Ugrás a tartalomra

MÁV: 2022-re valamennyi KISS emeletes motorvonat forgalomba áll

Létrehozva
Mind a negyven KISS emeletes motorvonat 2022-re forgalomba áll, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon - a lajosmizsei kivételével - csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szombaton Budapesten.

Homolya Róbert a Nyugati pályaudvaron tartott nyílt napon - amelyen az utasok megnézhették az új motorvonatot - hozzátette: a KISS és a FLIRT motorvonatok közlekedtetésével európai színvonalú szolgáltatást lehet majd nyújtani a fővárosi elővárosi fogalomban, amelyet a MÁV utasainak fele vesz igénybe.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.