Ugrás a tartalomra

Hátba szúrta iskolatársát egy tizenhárom éves lány 

Létrehozva
Egy tizenhárom éves lány hátba szúrta két évvel idősebb iskolatársát egy esztergomi gyermekotthonban; a gyermeket letartóztatták - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

Közleményük szerint a tizenhárom éves lány az egyik esztergomi gyermekotthonban december 29-én késsel hátba szúrta iskolatársát, aki életveszélyesen megsérült. Az igazságügyi gyermekpszichiáter-szakértő szerint a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor rendelkezett a tette következményeinek felismeréséhez szükséges belátással, így büntethető életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

Azt is írták, hogy a lány a bűncselekményt felfegyverkezve elkövetett rablás miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A Tatabányai Járásbíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani - áll az ügyészségi közleményben.

(Borítóképünk illusztráció.)
 

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.