Ugrás a tartalomra

Zéró toleranciát hirdet a családon belüli erőszakra az igazságügyi miniszter

Létrehozva
„Válaszom az erőszakra: zéró tolerancia, törvényi szigorítás, áldozatsegítés" című Facebook-videójában jelentette be Varga Judit, hogy az Igazságügyi Minisztérium tavasszal kezdeményezi a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását.

Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal kezdeményezi a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását – jelentette be hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter, aki leszögezte, a módosításnak az a célja, hogy azt, aki más életére tör, ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani.

A miniszter Facebook-videójában összegezte a győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés megállapításait. Azt mondta, mélyen megrázták a történtek, és igazságügyi miniszterként az erőszakkal szemben zéró toleranciát képvisel.

Arról is beszélt, hogy a Kúria elnökénél kezdeményezte az élet elleni bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának áttekintését. A nők és a gyermekek kiemelt védelme érdekében felülvizsgálják a szülői felügyelet és kapcsolattartás joggyakorlatát, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését.

Kitért arra is, hogy 2020 az áldozatsegítés éve az igazságügyi tárcánál, és ennek jegyében megduplázzák az áldozatsegítő központok kapacitásait, erre idén 600 millió forintot költenek.

Céljuk, hogy az elkövetők szigorúbb büntetést kapjanak, és minden bajba jutott magyar állampolgár megfelelő védelemben részesüljön – hangsúlyozta videójában a miniszter.

Bejegyzésében kitért arra is, hogy az Isztambuli egyezménynek (vagyis az Európa Tanács által megalkotott átfogó nemzetközi egyezménynek a nők elleni és a családon belüli erőszakkal szemben) az ügyhöz semmi köze, a magyar jogrendszer a nők védelmében az egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet biztosít. „Nem ratifikáljuk a migrációt is támogató egyezményt, amely azt is állítja, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek" - fogalmazott.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.