Ugrás a tartalomra

Baleset miatt nagy a torlódás az M3-as autópálya bevezető szakaszán

Létrehozva
Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki hétfő reggel az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a Budapest felé vezető oldalon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta: eddig tisztázatlan körülmények között négy autó ütközött össze az autópálya bevezető szakaszának 11. kilométerénél.

A balesetben az első információk szerint nem sérült meg senki.

 Az érintett útszakaszon a járművezetőknek torlódásra kell számítaniuk - áll a közleményben.

Az Útinform azt közölte, hogy a baleset miatt rövid idő alatt 7-8 kilométeres torlódás alakult ki.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.