Ugrás a tartalomra

Magyarország határozatlan időre felfüggeszti az illegális migránsok beengedését a tranzitzónába

Létrehozva
Összefüggés van a koronavírus és az illegális migráció között - jelentette ki Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Közölte azt is, hogy Magyarország határozatlan időre felfüggeszti az illegális migránsok beengedését a tranzitzónába.

Bakondi György azt mondta: az illegális migránsok zöme Iránból, vagy Iránon keresztül érkezik. Kiemelte, hogy Irán a koronavírus-fertőzés egyik gócpontja, ott sok megbetegedés és haláleset is történt. Ezért Magyarország úgy döntött, hogy határozatlan időre felfüggeszti új emberek beengedését a tranzitzónába az ott lévő 321 ember és az ország védelme érdekében.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta: Magyarországon továbbra sincs olyan beteg, akinél igazolták volna az új koronavírust. Világszerte csaknem 87 ezer beteg van, de a felgyógyultak száma is egyre inkább emelkedik. Hangsúlyozta: a betegek csaknem 50 százaléka meggyógyult, a halottak aránya kevesebb mint 3 százalék.

Magyarországon 125 mintát vizsgáltak eddig és mindegyik esetben kizárták a koronavírus-fertőzést. Hozzátette: továbbra is elérhetők a zöld számok és email-címük. Eddig 1433 hívás és 605 e-mail érkezett. Csak vasárnap 77 hívást és 17 e-mailt fogadtak.

Ez is érdekelhet

A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
BelföldBűnügy
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
BelföldKörnyezet
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.