Ugrás a tartalomra

Gáztűzhelyen "főzték" a gránátot

Létrehozva
Két váci férfi a gáztűzhelyen izzított egy robbanószerkezetet, amelyről úgy tudták, hogy már hatástalan, ám éles volt. A robbanás következtében a két férfi könnyebben megsérült.
Kép

A lakás átvizsgálásakor a rendőrök nagy mennyiségben találtak hatástalanítottnak vélt régi lőszereket, harcászati eszközöket, fegyvereket, második világháborús relikviákat, amelyekből a két férfi emléktárgyakat készített – írták.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak a később felrobbant második világháborús gránátot egy kókai férfitól vették, akit a Terrorelhárítási Központ közreműködésével hétfőn otthonában elfogtak.

A két férfi ellen robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt indult eljárás – tette hozzá a megyei főkapitányság. A rendőrségi vizsgálat megállapításai szerint továbbra sem utal adat szándékosságra.

A rendőrség vasárnap még azt közölte, hogy gázrobbanás történt szombat este a társasházban, emiatt 108 embernek kellett ideiglenesen elhagynia az épületet.

A detonáció következtében ablakok törtek ki, kidőlt egy válaszfal és megrongálódott a gázvezeték is, de tűz nem keletkezett. Az épületet kiürítették, lekapcsolták az áram- és gázellátását. A társasház lakói azóta visszatérhettek otthonukba.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.