Ugrás a tartalomra

Az önkormányzatok helyben dönthetnek az óvodák nyitvatartásáról

Létrehozva
Az erről szóló kormányrendelet még szombaton megjelenik - jelentette be a köznevelési államtitkár az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Kép
Képünk csak illusztráció

Maruzsa Zoltán közölte: lehetőleg az óvodáskorú gyermekek is maradjanak otthon, felügyeletüket kis csoportokban a szülők és a szomszédok bevonásával javasolják.

A hétfőtől életbe lépő iskolabezárásokról hangsúlyozta: fontos, hogy a gyerekek ténylegesen otthon maradjanak, és részt vegyenek a digitális oktatásban. Az államtitkár úgy fogalmazott: "fontos, hogy a gyerekek tanuljanak, a pedagógusok tanítsanak, neveljenek". Hozzátette, hogy az iskolákban és az óvodákban is lehetőséget kell biztosítani azoknak a gyerekeknek a fogadására, akiknek elhelyezéséről szüleik nem tudnak gondoskodni.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.