Ugrás a tartalomra

Már 39 vírusfertőzött van Magyarországon

Létrehozva
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon, ezzel harminckilencre nőtt a Magyarországon diagnosztizált fertőzöttek száma - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra hétfő reggel feltett közleményben.
Kép
Képünk csak illusztráció

Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás, amelyet a járványügyi hatóság a rendőrséggel együttműködve végez.

Magyarországon eddig 39 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 9 iráni, 1 brit és 29 magyar állampolgár.

A kormányzati honlap szerint eddig egy beteg gyógyult meg, 159-en vannak karanténban, 1436 mintát vizsgáltak meg.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.