Ugrás a tartalomra

Csütörtöktől felfüggesztik a közlekedési vizsgákat

Létrehozva
Csütörtöktől felfüggeszti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a koronavírus terjedésének megelőzéséért.

 

Kép

Az  Innovációs és Technológiai Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban hozott intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.
A befizetett vizsgadíjat senki sem veszíti el, az érintettek a vészhelyzet elhárítása után díjmentesen vehetnek majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken.
A felhalmozódó ügyhátralék gyors ledolgozásáért a KAV a tervek szerint hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfeleinek - írták.
A közleményben tájékoztattak arról is, hogy a vizsgaközpont ügyfélszolgálati irodáiban átmenetileg szünetel a személyes ügyintézés, az egyéb ügyfélszolgálati csatornák - telefon, e-mail, posta - viszont elérhetőek, a szervezet honlapján (www.kavk.hu) pedig folyamatosan frissülő tájékoztatás olvasható.

 

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.