Ugrás a tartalomra

Emelőkkel teszik biztonságosabbá a gólyafészkeket

Létrehozva
Több mint hatvan helyszínen emelőkkel, más néven gólyakosarakkal teszik biztonságosabbá a fehér gólyák fészkeit az Agrárminisztérium támogatásával és az NKM Áramhálózat Kft. közreműködésével a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai márciusban – közölte az igazgatóság.
Kép

A fehér gólyák elsősorban lakott területek elektromos hálózatának kisfeszültségű oszlopain fészkelnek. A közvetlenül az oszlopfejre épített fészek rendkívül balesetveszélyes, hiszen könnyen okozhatja a felnőtt gólyák és a fiókák halálát áramütés, ráadásul az áramellátást is veszélyezteti. Az oszlopra szerelt gólyakosarak révén azonban a madarak a vezetékektől biztonságos távolságban építhetik a fészküket.

Bakró-Nagy Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetmegőrzési Osztályának vezetője szerint mivel a gólyák hosszú évekig használják ugyanazt a fészket, minden évben hozzárakva egy kicsit, így az több mázsás súlyúra is nőhet. Emiatt időként a már meglévő gólyakosarakat is cserélni kell, mivel az óriási méretű fészek megbillenhet, megcsúszhat, de az is előfordul, hogy az oszlopfej nem bírja el a nagy súlyt és a fészekanyag mennyiségét kell csökkenteni.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az Agrárminisztérium támogatásával 54 gólyakosarat vásárolt és több mint 60 helyszínen kérte az áramszolgáltató beavatkozását.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.