Ugrás a tartalomra

A fővárosi és megyei védelmi bizottságok is segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést

Létrehozva
Ülést tart a 19 megye és a főváros védelmi bizottsága a mai nap folyamán annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő szervezetek munkáját összehangolják, segítsék. A védelmi bizottságok is nyomatékosan felhívják a figyelmet arra, hogy a lakosság tartsa be az Operatív Törzs ajánlásait, és kerüljék a társas érintkezéseket a járvány továbbterjedésének lassítása érdekében.
Kép

A megyei és fővárosi védelmi bizottságokat a kihirdetett veszélyhelyzetben azért hívták össze, hogy az Operatív Törzs által megszabott területi feladatok ellátását támogassák, az emberek életének és egészségének megvédésében részt vevő szervezetek – ezen belül különösen a kormányhivatalok népegészségügyi szervei, a rendőrség, a honvédség, az önkormányzatok, a mentőszolgálat – működését koordinálják, a szervezetek közötti információáramlást segítsék. A védelmi bizottságok elnökei a kormánymegbízottak, tagjai többek között a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség megyei vezetői, a megyei és fővárosi tisztifőorvosok, a megyei jogú városok polgármesterei és a megyei közgyűlési elnökök, Budapesten a főpolgármester. Az üléseken részt vesznek a járási hivatalok vezetői is, mint a helyi védelmi bizottságok elnökei, továbbá állandó meghívottak a mentőszolgálat megyei képviselői is.

Az üléseken áttekintik a védekezésben részt vevő állami szervezetek működését. A védelmi bizottságok emellett többek között ellenőrzik a településeken házi karanténba helyezett személyek ellátását, feltérképezik a magukat önállóan ellátni nem képes személyeket, az egyedül élőket, hajléktalanokat. Ellenőrzik, hogy a polgármesterek a településeken ellátási kötelezettségüknek eleget tesznek-e. Felmérik a rendszeres, kúraszerű kezelésre szorulókat, és támogatásukat szükség szerint megszervezik.

Ellenőrzik továbbá, hogy a megye, illetve a főváros minden nevelési és közoktatási intézményében megoldották-e a közétkeztetést, valamint a gyermekfelügyeletet, melyek kötelező önkormányzati feladatok. A védelmi bizottságok emellett számba veszik az illetékességi területükön működő karitatív szervezeteket, az önkéntes szervezetek képességeit. A feladatok végrehajtásába bevonják a helyi polgárőrséget, a falugondnoki hálózatot  és a járási ügysegédeket is.

Szükség esetén a fertőzésgyanús betegek mintavételezésével kapcsolatos szállítási feladatokban is segítséget nyújtanak az Országos Mentőszolgálatnak a védelmi bizottságok.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.