Ugrás a tartalomra

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben

Létrehozva
A járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként utazhatnak díjmentesen.

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Schanda Tamás elmondta: az operatív törzs támogatta az ITM javaslatát, hogy az egészségügyi dolgozók díjmentesen utazhassanak a helyközi közösségi közlekedésben, a MÁV-Start, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatain a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Szólt arról is, hogy látványosan csökkent a forgalom a közösségi közlekedésben, ez azt mutatja, az emberek komolyan veszik és betartják a népegészségügyi javaslatokat. Elmondta: a kijárási korlátozással összhangban módosulnak a helyközi közlekedés menetrendjei. Valamennyi helyközi közszolgáltató március 30-ától április 10-éig a tanszüneti napokra érvényes menetrendre áll át, szombaton és vasárnap a szokásos hétvégi közlekedési rend lesz életben. A Volánbusz agglomerációs járatai április elsejétől a szombati mentrend szerint közlekednek.

Összehangolják a MÁV és a Volán járatait, és leállítják azokat a kizárólag távolsági utazási igényeket kielégítő országos buszjáratokat, amelyek megfelelően helyettesíthetők vasúttal. A MÁV-Start pótlás nélkül lemondja a nemzetközi vonatokat, amelyek a határzár miatt egyébként is csak az országon belül közlekednének.

Elmondta: a közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig elfogadják a közszolgáltatási utazási igazolványokat, a fogyatékossággal élők esetében pedig eltekintenek a lejáró utazási dokumentumok meghosszabbításától.

Azt kérte, lehetőség szerint az utasok mobilapplikáción vásárolják meg jegyüket. Megjegyezte: a Volánbusznál is megszüntetik a vezetőnél történő jegyvásárlás lehetőségét, ehhez ki is alakítottak egy mobilapplikációt. Ennek akadálymentes változatán még dolgoznak, így a vakok és gyengénlátók addig díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain.

Elmondta azt is, engedélyezték, hogy a Volánbusz a márciusi bérleteket április 15-éig elfogadja, addigra ugyanis várhatóan elkészül a mobilbérlet.

Szólt arról is, Magyarországon nincs ellátási probléma, az üres polcok annak tudhatók be, hogy lassabb a megszokottnál a polcok feltöltése. Hozzátette: egyszerűsítették a boltokba kiszállítás szabályozását és egyszerűbbé teszik új munkavállalók felvételét a kereskedelemben. Jelezte: folyamatosan ellenőrzik az áruk és termékek minőségét, árazását; márciusban ötszáz boltot ellenőriztek, és figyelik a webshopokat is.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.